Egy szív, ami vár – Hogyan segíthetünk az elhagyott gyerekeknek?

Amikor Simon Zsuzsanna, a mosonmagyaróvári Gyermekek Átmeneti Otthonának vezetője üzenetet hagyott, amelyben felvetette azt a nagyszerű és egyszerre szerény ötletet, hogy a jóérzésű olvasók papíralapú képeslapot küldhetnének a lakóknak, amit a postás bácsi a közelgő karácsonyi és újévi ünnepek alkalmából bedobhatna a gyerekeknek, elgondolkodtam.

Ahogy elolvastam az üzenetet, átértékelődtek a saját problémáim; egyszerre tűntek kisebbnek és jelentéktelenebbnek, miközben a gyermekek problémái sokkal nagyobbnak és sürgetőbbnek.

Elgondolkodom azon, vajon milyen érzések kavaroghatnak az olvasókban, amikor ezekről a gyermekekről és sorstársaikról olvasnak. Csak remélni tudom, hogy a magyar emberekben létező, de sokszor mélyen megbúvó elemi jóakarat előtérbe kerül, és valami hasonló érzés ébred bennük, mint ami engem is megérintett.

Elvonatkoztatva a gazdasági válságtól, a pusztító és felesleges háborúk szörnyűségeitől, a politika és a propaganda demagóg üzeneteitől – csak a letisztult emberi érzések mentén arra gondolunk, hogyan segíthetünk azokon, akik a leginkább rászorulnak.

A gyermekek alapvető igényei az élelem, a ruházat és az otthon melege – ami több mint egy ház. És bár nem mindenkinek adatik meg az igazi család, ez az otthon mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyermekek boldogabb ünnepeket élhessenek meg.

„Láng lobbant”

Ahogy a nevelő fogalmaz: „Advent második vasárnapján a bizonyosság lángja lobog bennem. Az egész hét eseményei megerősítettek abban, hogy az ember jó, hogy szeret, és hogy igaz! Szívből köszönjük mindenkinek, aki gondolt ránk, aki törődött velünk, és aki jótékony cselekedeteivel segített. Hiszek abban, hogy a szavaknak hatalmas ereje van. Áldott ünnepünk lesz, ahogy azt a képeslapok és levelek kívánják.”

A felhívás sikere kétségtelen, a gyermekotthon vezetőjének üzenete elérte célját, eljutott sokak szívéhez, és rendkívül megindító látni, hogy milyen sok jó ember él ezen a földön. Magyarország, így szeretlek!