Tatán járunk, 2025-öt írunk, Patara van. Aki járt már rajta, pontosan tudja, mit jelent ez: füst, puskapor, vásári zsivaj, csattogó kardok, harcias várkapitány és a szokásos: „húzzál már kötél másik oldalára, kisgyerek!” típusú várkapitányi kioktatás, szín tiszta bunkóság vagy szerepbe égett emberek és porladó kövek. Egy történelmi fesztivál, ami az idő múlásával történelmi emlékké válik – saját magától.
A Patara egyébként régóta stabil pontja Tata naptárának. Van benne valami megbízható: ha egyszer láttad, láttad az összeset.
Unalmas.
Az idei is pontosan olyan, volt mint a tavalyi – vagy az azt megelőzők. Igazi karakterek nélkül, a ZOFI közreműködésével, egyre inkább semmitmondó. Talán kicsit gyengébb, bár ezt már tavaly is mondtuk. Az infláció sem kímélte: 4000 a belépő, 2500 a lángos, de cserébe nézhetjük, ahogy a vásáros kocsik ki be parkolgatnak a több száz éves köveken – itt-ott össze is törve azokat.
Sebaj.
Katonák is vannak, elvégre Tata katona város és a rendezvény jellege miatt itt éppenséggel beleférnek a képbe. A katonák szívvel-lélekkel dolgoznak, ismertetnek, az emberekért – látogatókért vannak, ez tisztán érződik: nem csak az egyenruha, a viselkedésük is helyén van.
Gyertek vissza, este tűzijáték!
Na, ez megnyugtató. Hirdetve nagyban, valóságban szerényen, kézből durrogtatott tóparti pukkantások.
Az ágyú viszont robban, rendesen, a városi kutyák nem örülnek, de hát kit érdekel, ők nem vadludak…
Összességében?
„Jöttünk, láttunk, visszamennénk” – kevésbé szórakoztatóan. Voltunk, láttunk, csóváltuk a fejünk.
Ha jövőre nem újítanak rajta legalább 80%-ot, akkor inkább otthon maradunk.
- De Géza, figyelj csak… mi lenne, ha jövőre mi csinálnánk egy fesztivált?
- Ok Lajos, mire gondolsz?
- Át a Csekéhez, guillotine a kiskastély elé, népgyűlés kaszákkal, fáklyás felvonulás, kacsák majd rettegnek, a végén meg fagyi a Bartánál.
- A Bartánál? … tudod, mennyi most egy gombóc?
