Valahol a Vértes és a Gerecse magaslatai között között egy esőfelhő megremegett. Vihar készül. Alatta vaderényes tájat látunk, száz meg ezer évvel ezelőtt járunk, erdők mindenütt amerre csak a madár szeme ellát. Egyetlen csepp víz kiszakad belőle, és a felszín felé zuhan. Előbb egy falevélre pottyan, aztán átszivárog a mohán, az avaron, a földön, míg el nem éri a sziklát. Ott már nem halad tovább egyenesen. Keresi az utat. Oldalaz, csendben kopogtat. A mészkő rései, repedései, karsztüregei pedig meghívják. A vízcsepp elfogadja az invitálást, és elindul lefelé – egy hosszú, ismeretlen, láthatatlan úton, amit évezredek óta más cseppek is bejártak, a tisztulás hosszú útja ez.
Ez a világ nem a mi világunk. Itt nincsenek utak, csak a vak sötét, cseppkövek, rejtélyes föld alatti patakok, tavak és zuhatagok. A víz itt szabadul meg a környezeti szennyeződésektől. Átszűrődik, lelassul, újra meg újra becsorog egy másik üregbe, újabb ásványokat old ki, majd újabb áramlat ragadja magával. A barlangi tavak mélye csendes, a cseppek történeteket susognak egymásnak arról, honnan jöttek. Tiszta cseppek ezek, nincsen bennük más, csak a világ teremtésének emléke.
A mélyben mérgezve – ipari szennyezések
Aztán egyszer csak megérkezik egy idegen. Egy csepp, ami nem közéjük való aztán még egy, egyik a másik után. Túl sűrű. Furcsa a szaga. Színtelen, mégis nyomasztó. Nem emlékezik semmire. Csak hozza magával a saját múltját, de nem a természetét. Egy gyárból jött. Olaj volt, vagy oldószer, nehézfém, nitrát. Nem tudja maga sem. A többiek hátrálnának, ha tudnának. De ez itt a karszt: itt minden csepp összefolyik, összetartozik, keveredik.
(Hatóságoknak javasolt labor vizsgálati lista: Fluorozott vegyületek, pl. LiPF₆ – lítium-hexafluor-foszfát, PVDF (polivinilidén-fluorid – elektrokémiai kötőanyag), NMP (N-metil-2-pirrolidon).
I. A karsztvíz természete – út a mélybe
A karsztvidékek kéregalatti világa egy külön „világ” a föld alatt. A mészkő- és dolomittartalmú kőzetek porózus szerkezete, repedései lehetővé teszik, hogy a víz leszivárogjon, és gyakran több tíz vagy akár száz kilométert is megtegyen a felszín alatt. Ez a víz rendszerint lassan tisztul, a föld, a rétegek természetes szűrőként működnek. Ám épp ez a nyitottság teszi sérülékennyé: amit egyszer beenged, nehezen engedi el. És bár látszólag minden csepp a tisztulás útján jár, egyetlen szennyezett csepp – ha elég kitartó – egész rendszereket betegíthet meg.
Hazánk karsztos területei (Bükk, Mecsek, Gerecse, Pilis, Bakony) évezredek óta ivóvízforrások. Ám ezek a területek nemcsak forrásvidékek, hanem az utóbbi pár évtizedben ipari múlttal terhelt térségek is. A Dorogi-medencében például a vegyi hulladék évtizedeken át szivárgott a talajba, a pécsi uránbányászat öröksége még ma is ott lüktet a víz alatt. A tapolcai forrásokban egyre nő a nitrátkoncentráció. A Gerecse és a Vértes vidéke pedig előbb a bányászat ma pedig az akkumulátorgyártás és az ahhoz köthető ‘tartozék vagy szatelit’ gyárak működése nyomán fellépő lehetséges szennyezések és a víz ipari túlhasználatának rémképével találkozik.
A föld alatti cseppek rettegnek – mert már tudják, hogy már köztük van más is. Valami, ami nem oda tartozik.
II. A szennyezés – molekulák keveredése a sötétben
Az ipari tevékenység nyomai láthatatlanul vándorolnak. Egyetlen gyár, egyetlen szivárgás, és egy barlangi vízfolyás az emberi lét időléptéke alapján – számunkra örökre átalakul, mérgezővé, ihatatlanná válik. A vízcseppek mások lesznek. Már nem mesélnek, nem éltetnek, hallgatnak.
(hatóságoknak „tippek” sikeres laborvizsgálathoz: Klórozott szénhidrogének (TCE, PCE), nehézfémek (kobalt, nikkel, ólom, kadmium, lítium, króm, gallium, titán.. stb.), nitrát, ammónium. Levegőbe jutó rákkeltő anyagok: PAH-vegyületek, SO₂, NOₓ, savak és gázok (Kén-dioxid, hidrogén-fluorid, más mérgező gázok a finomítás és előállítás során), szennyvíz: fémionok, savakat (kénsav, réz-szulfát) tartalmazhat)
III. A terjedés bizonytalansága
A karsztrendszerek nem olyanok mint az ember által épített felszíni utak, nem térképezhetők fel teljesen. Egy csepp ma a Gerecsében tűnik el, holnap Tatán vagy Komáromban tör elő. Az összeköttetések bonyolultak és számunkra többnyire láthatatlanok, ráadásul változnak. A tracer-kísérletek próbálják nyomon követni a víz útját, de a természet mindig egy lépéssel előrébb jár. A tiszta cseppek menekülnének, de nincsenek utak,
csak sodrás.
IV. A diagnózis – mit tehetnénk és mit teszünk?
A laborban egy szemüveges ember pillant az eredményekre. Tömegspektrométerek, kromatográfok, ion- és atomabszorpciós analizátorok sorakoznak mellette. Látszanak a vegyületek: az oldószerek, a nitrátok, a nehézfémek. Az adatok egyértelműek. A szennyezés ott van. Nem publikusak és ha rajta múlik így is maradnak. Ami a laborban történik az a laborban marad. Látja a szennyezést? Persze. Tudja, mit jelent. De a gondolatai már máshol járnak. Egy napon, ha minden összejön, ő már úgy sem lesz itt. Egy távoli tengerparton költi majd azt, ami eddig és ezután a zsebébe csorog.
Emberek, dolgunk van!
- Megelőzés. Ami nem kerül be, az nem pusztít.
- Rekultiváció. A régi bűnöket fel kell tárni és orvosolni.
- Nyilvánosság. Mert a fény az egyetlen, ami a föld alatti sötétséget megtöri.
- Civil kontroll. A víz közös. Ne hagyjuk kiszolgáltatni.
Zárszó A vízcseppek még mindig vándorolnak. Egyre kevesebben vannak és annál is kevesebben maradtak tiszták. Ők még mesélnek. Mesélnek arról, hogyan hullottak a hegyre, és hogy milyen volt alámerülni a föld gyomrába. Hogy hogyan keveredtek össze testvéreikkel. És hogy mikor jött a pillanat, amikor valami megváltozott. Egy idegen csepp. Egy másik jövő.
És most újra a felszínre tartanak – egy forrásban, egy csapban, egy kancsóban az asztalon.
Mi isszuk őket és nem lehetünk biztosak benne, vajon mi van a pohárban…?
