Sokakban felmerül a kérdés, hogy mire jó manapság egy kastély (a cikk végén néhány hasznos ötlet „kicsiknek és nagyoknak”). Tegyük tisztába a rendelkezésre álló információkat miközben megosztunk néhány, a lakosság által megfogalmazott gondolatot és véleményt.
Az Esterházy-kastély nem csupán egy ingatlan, hanem a nemzeti kulturális örökség része. Állami tulajdonként a társadalom közös értéke, amelyet közpénzből újítottak fel (többek között 2,4 milliárd forint EU-s és hazai támogatással). Zárt, versenyeztetés nélküli eljárás keretében történt eladása nem szolgálta sem a közérdeket, sem a hosszú távú nemzeti vagy regionális kulturális stratégiát. A közösség nem szólhatott bele egy minden tatait (és magyart) érintő döntésbe.
Az Önkormányzat gyorsan megnézte az állami indoklást – pályázati kiírást és rájött, hogy üres / mínuszos kasszával (amit az előző Fideszes vezetés hozott össze), nem fog megfelelni a kiírás szándékosan szigorú szabályainak, így feltéve kezét, alku, tárgyalás vagy ellenállás helyett sajnálkozva fordított hátat saját történelmi örökségének.
A helyi vezetés döntése szerint: az önkormányzat nem rendelkezik a szükséges pénzügyi kapacitással (14–16 milliárd Ft, + évi 170 milliós fenntartás). A polgármester és az önkormányzat gyakorlatilag tétlenül nézték végig, hogy az állam megszabadul egy jelentős kulturális értéktől, és azt egy gyanús hátterű magáncég kezébe juttatja. Az, hogy a polgármester egy élő adás kommentfalán érdeklődött a kastély sorsáról *Lázár úrnál*, nemhogy politikai aktivitás, de egyenesen méltatlan viselkedés egy városvezetőtől.
Jogos aggályok egy fura vevő körül – Viarum Invest Kft. – igazi kamu cég!?
- A cég gazdaságilag instabil (CCC besorolású) szinte mindenféle múlt nélkül – így nagy a szándékos csődkockázat.
- Átláthatatlan tulajdonosi háttér: 4 magántőkealap birtokolja, amelyek mögött Mészáros Lőrinc és Szíjj László köre sejlik fel.
- A vevőnek nincs tapasztalata műemlékvédelemben, közösségi hasznosításban vagy kulturális intézmények fenntartásában – és úgy egyébként, semmilyen tevékenységben.
- Rendkívül kockázatos, hogy ilyen cég birtokába kerül közvagyon, különösen egy korábban uniós forrásból felújított kastély.
Egy ilyen ingatlan magánkézbe adása alapvetően ellentmond az EU-s támogatási logikának, miszerint ezek a terek közhasználatú, nyilvánosan látogatható közvagyonként kell, hogy működjenek!
Az önkormányzat és a jegyző szerepe – megalkuvás és szereptévesztés mintapéldája
Polgármester
- A polgármester (Michl József) nem tett valós lépéseket a kastély megtartásáért.
- Facebook-kommentes „érdeklődése” szimbolikus – mutatja a politikai szándék teljes hiányát.
- Hallgatása, tétlensége több mint passzivitás – közönnyé vált a város jövője iránt.
Jegyző
- Politikai szerepet játszik, túllépve a hivatali kereteken.
- Többször minősíti az érveket, nem objektív tájékoztatást ad, hanem megjátszott „kényszerhelyzetet” festett le.
- Ez hitelességi problémát jelent, különösen, ha a testület a döntést az ő szakmai véleményére alapozza.
A döntés következményei Tatára nézve
A kastély és a hozzá tartozó tóparti sétány, Kastély tér, kulturális események helyszíne – elveszhet a közösségi használatból.
A jövőben magánhasznosítás (pl. szálloda, rendezvényközponttá alakulás ) várható ami úgy kifejezetten aggályos, ha az állam pénzén a köz helyett egyes milliárdos köröket gazdagítanak.
A város elvesztett egy szimbólumot, egy ikonikus közvagyont, ami identitásképző és gazdasági erőforrás is lehetett volna.
A közösségi tulajdonból való kivonás újabb lépés a város elsorvasztása felé. A kastély szomszédságába telepített fejlesztések későbbi magánhasznosítás infrastruktúrájaként is értelmezhetők (pl. parkoló, rendezvényterület), tehát aki tudja hogy mikor és hol fejlesztik ezt a területet, tisztességtelen gazdasági előnyhöz fognak jutni. A bizniszbe belekevertek egy piros masnit – csakúgy mint az Avalonos projektnél – egy játszótér ígéretét ami politikailag felhasználható fedősztoriként, miközben a kastély elajándékozását elfedi.
Egyéb jogi és etikai problémák
- Vagyonkezelési törvény megsértésének gyanúja
- A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) állami vagyonkezelőként nem rendelkezhetne szabadon nemzeti műemlékek eladásáról. Kérdéses, hogy a 2022-es eladás során érvényesült-e a vagyonkezelés jogszerűsége, illetve, hogy a tulajdonosi joggyakorlás (vagyis az állam képviselete) törvényes keretek között történt-e.
- Műemlékvédelmi jogszabályok figyelmen kívül hagyása
- A kastély műemléki védettsége kiemelt, eladása nem csupán ingatlanjogi, hanem örökségvédelmi kérdés is. Kérdés, hogy az értékesítés előtt megtörtént-e az örökségvédelmi hatóságok érdemi bevonása, illetve milyen garanciákat kötöttek ki a jövőbeni használatra.
- EU-s források visszafizetésének kockázata
- A kastélyra fordított több milliárdos EU-támogatás célhoz kötött volt. Az értékesítéssel fennáll annak kockázata, hogy a magyar államnak vissza kell fizetnie ezeket a forrásokat, ha a projekt fenntartási időszaka alatt megszűnik a közhasznú cél (pl. múzeumi funkció).
- Erkölcsi és érvelési problémák az eladás körül
A kastély sorsa rég nem a tataiak kezében volt és ez a társadalmi elszámoltathatóság hiányát jelzi. Erkölcsileg megkérdőjelezhető, hogy egy történelmi-kulturális szimbólumról – amely generációkon átívelő értéket képvisel – ilyen egyszerűséggel lemondhat e az állam.
Az eljárás során alkalmazott cinizmus mint furcsa jelenség, pl. a minisztérium nyilatkozata, hogy „a cél az érték megőrzése”, ellentmondásban áll a tetteikkel. Az értékmegőrzés nem eladás, hanem megfelelő állami hasznosítás, például oktatás, kiállítások, kutatás, közösségi rendezvények formájában. Sem a város, sem az állam nem kommunikálta átláthatóan a döntést. A múzeum munkatársainak elhallgattatása és a válaszok hiánya a polgári érdeklődésre szintén aláássa a demokratikus működés alapelveit.
Összefoglalva
- A kastély eladása sértette a közérdeket és megingatta a társadalmi bizalmat az állami intézményrendszer iránt.
- A jogi eljárás átláthatatlan és potenciálisan szabálytalan volt.
- A történelmi-kulturális örökség megsérült, és egy olyan épület került magánkézbe, amely a közösség szimbolikus tulajdona.
- A jövő generációi elveszíthetnek egy fontos közösségi teret, kulturális csomópontot és identitásképző elemet.
Ebadta államunk ezt is eladta … – de mit is?
A kastély rövidített története…
A tatai Esterházy-kastély története az 1760-as évek elején kezdődött, amikor gróf Esterházy Miklós, a korszak egyik ‘milliárdosa’ – megbízta Fellner Jakabot a korszak nagy ‘építész fenegyerekét’ – egy nagyszabású kastély tervezésével, amit a régi vár helyére képzelt el.
A kastély hosszas tervezés után 1776-ra elnyerte ma is látható két tornyos formáját. A komplexumhoz tartozik a „kiskastély” és más melléképületek is. Tervezésekor állítólag maga Fellner Jakab is kinézett magának egy kisebb épületrészt saját használatra – afféle „ideiglenes” lakrészként –, amelyet a kortársak csak „az építész külön szeszélyének” neveztek. Egyes források szerint ebben a lakrészben tartották a később „elfeledett” terveket is, köztük néhány merészebb, titkos pavilon elképzeléssel.
A kastély számos történelmi esemény helyszíne volt: itt írták alá 1809-ben a schönbrunni békét, innen indultak 1849-ben Görgei Artúr csapatai Buda visszafoglalására, és 1897-ben Ferenc József és II. Vilmos látogatása alkalmából itt gyulladt fel először a világon az acetilénlámpás közvilágítás. 1921-ben IV. Károly sikertelen visszatérési kísérlete során a kastély rövid időre királyi szálláshelyül is szolgált. Az 1897-es császári látogatás alatt Tata városában valóságos „miniudvar” alakult ki. A kortárs pletykák szerint II. Vilmos – a protokolltól elrugaszkodva – egy egész éjszakát a kastély egykori női szalonjában töltött, nem hivatalos társaságban. A szalon azóta se került vissza az eredeti állapotába…
Az utolsó ‘néhány’ év
A második világháborút követően a kastély berendezését elpusztították, majd hosszú ideig pszichiátria ként használták (innen a kísértethistóriák egy része). Mondjuk inkább hogy tönkretették, rombolták és lelakták. A pszichiátria működése alatt a kastély pincéjében még mindig megtalálhatók voltak az Esterházy-korabeli bortárolók – ám a hetvenes évek végére már nem bor, hanem gyógyszeres szekrények sorakoztak bennük. Állítólag több dolgozó ettől függetlenül rendszeresen „borvacsorákat” tartott az üres szalonokban, miután a betegszobák zárultak.
Az épület 1999-től üresen állt, lomtárként funkcionált, mígnem 2018-ban megkezdődtek a felújítási munkálatok. Az állami pénzen elvégzett rekonstrukció roham léptekben történt. A várból gyorsan áthozták a berendezést, azt is ami a kastélyhoz tartozik és azt is ami nem, hogy minél impozánsabb legyen a látvány. A felújítás befejezése után, 2021 májusától a kastély újra látogatható lett.
Megújulás közpénzből
A felújítás látványos és gyors volt ha nem is teljes körű, jelentős közpénzből valósult meg. A kiállítás berendezéséhez a tatai várból is áthoztak tárgyakat, köztük olyanokat is, amelyek sosem tartoztak a kastélyhoz. A cél egy reprezentatív, látványos bemutatótér létrehozása volt, amely 2021-ben meg is nyílt a nagyközönség előtt. A jelenlegi kiállítás, A Béke szigete, az Esterházy-család életét mutatja be – már ami megmaradt belőle. Ma már tudjuk – az épület nem maradt sokáig „közkincs”.
De mire jó ma egy kastély?
Néhány tatai valószínűleg értetlenül áll egy ekkora ingatlan hasznosíthatósága mögött. Bár sokan eljátszottak már a gondolattal, hogy beköltöznének álmaik mesebeli várába, kastélyéba – de aztán jön a józan kiábrándulás, vagyon hogy tartana fel több ezer négyzetméteres lakóingatlant és még annál is nagyobb parkot úgy, hogy a háza előtti öt négyzetméteren is képtelen lenyírni a füvet, a csöpögő csap vagy WC javítása atomfizikának tűnik, a parkban sétálva elmélázva tépkedi a leveleket és virágokat a bokrokról és a klasszikus művészetet annyira sem becsüli, hogy másodperceket szánna egy festmény látványanyának vagy történetének megismerésére.
Lehetséges funkciók:
- Múzeum – a kastély történelmi örökségünk, mint ilyet az államnak kötelessége megőrizni, felújítani, üzemeltetni. Olyan oktatási és szabadidős, illetve művészeti helyszínként fenntartani, ami a lakosainak kedvére és fejlődésére szolgál!
- Lakjuk be – Részben hotelként, részben régiós közigazgatási funkciót ellátó épületként fenntartani állami és település által biztosított forrásokból. Már az éppítetők is hasonló funkciókat képzeltek el – bár a közigazgatási központon és nem a vendéglátáson volt a hangsúly.
- Pénzmosó – Felújítjuk állami pénzen, megkérdezünk mindenkit hogy kinek kell, de kikötjük hogy akkor milliárdokat kell ráköltenie. Erre szokás szerint nincs reakció, tehát jelentkezik egy milliárdos cég vagy személy, aki a kikötött felújítási munkálatokat jócskán túlárazva számolja majd el. Ezeket a költségeket sokszorosan írja le az adózandó bevételeiből, így gyakorlatilag több milliárd értékű, közpénzen felújított történelmi ingatlanhoz jut úgy, hogy összességében sok milliárdot keres és spóról az üzleten. Majd egy bizonyos idő után, amikor a milliárdos partik, bulik fényűzés és flexelés már nem pálya, egy olajsejknek értékesíthetik újabb komoly bevételt termelve a haveri köröknek. Mindaddig a fenntartás nem probléma, ha személyre szabott, a fenntartási költségeket fedező pályázati pénzeket nyer el az új tulajdonos. Ez a recept sokszor bevált már a NER fényes lovagjainak, miért épp most ne sikerülne…?!
