Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója (amely intézmény főképp az orosz és kollaboráns háborús bűnök bemutatásáért felelős) egyben a Fidesz-kormány egyik prominens ideológiai alakja, legutóbbi kijelentésével ismét sokakat felháborított.
Schmidt azt állítja, hogy „az mondjuk igaz, hogy a nyílászárókkal még vannak problémák Oroszországban.” Ez a megjegyzés nemcsak cinikus és sértő, hanem az orosz külpolitika és belső elnyomó rendszer nyílt mentegetése is, amelynek következményei milliókat érintenek.
Szándékosan trivializálja az orosz rendszer brutalitását. Ez az ikonikus utalás erős párhuzamot vonhat a hidegháborús idők „vasfüggönyével”, amely egykor fizikailag választotta el az embereket és a szabadságot.
Mindezt egy olyan időszakban teszi, amikor rengeteg orosz állampolgár – különösen a fiatal és tehetséges értelmiség – hagyja el Oroszországot, mert képtelen elviselni a rendszer elnyomását és az Ukrajna ellen viselt háború kegyetlenségeit.
Ismerős helyzet?
Az oroszországi politikai rendszer demokratikusnak nevezése – élő adásban – felér egy abszurd tréfával. Az ország vezetése a sajtót, a választásokat és a jogállamiságot régóta teljesen a saját érdekei szerint torzította el. Ez a gondolkodásmód tükröződik Schmidt korábbi kijelentésében is, miszerint „Azt te mondod meg, hogy szabad-e egy választás, vagy nem?” – egy olyan párttag szavai ezek, amely párt rendszeresen módosítja a választási törvényt a saját előnyére.
Hasonlóság Orbán Balázs korábbi megnyilvánulásaival
Schmidt kijelentése szorosan illeszkedik a Fidesz politikai vezetőjének emblematikus nyilatkozatához, amelyekkel az ’1956-os hősökkel szemben foglalt állást – melyet sokan nyílt hazaárulásként könyveltek el – szintén azt mutatják, hogy a kormány vezetői hajlandók a történelem legsötétebb pillanatait is politikai, és egyéni gazdasági érdekeik szolgálatába állítani.
A Fidesz-kormány Oroszország melletti kiállása nemcsak morálisan kifogásolható, hanem gazdaságilag is rövidlátó. A magyar gazdaság jelenlegi válsága, amelyet a zuhanó forint árfolyam és az egyre növekvő államadósság jelképez, annak a következménye, hogy a kormány a nemzetközi kapcsolatait csupán rövid távú anyagi érdekek alapján alakítja.
A kapkodás és az átgondolatlan stratégia hosszú távon is súlyos károkat okoz.
