Nehéz szó nélkül elmenni a miniszterelnök legutóbbi kijelentése mellett, amelyben arra buzdít, hogy „a hőbörgőkkel csak a saját nyelvükön lehet beszélni”.

Fotó: MTI
Orbán Viktor a Kossuth rádióban azt is hozzátette, hogy Menczer Tamás jól tette, hogy leállította Magyar Pétert, hiszen szerinte a Tisza Párt politikája agresszív és lesöprő, amit a kommunikációs igazgató eredményesen megfékezett. Ezt a kijelentést értékelhetjük egy újabb öngólnak, amiből látszik, nemhogy az ellenfél kapuját, de még a pályát sem találja a kormányzó erő.
A helyszínen készített videók alapján egyértelműen látszik, hogy Mencer az agresszív – míg Magyar az asszertív fél, ezért a miniszterelnök nyíltan támogatja – zöld utat ad az agresszónak ami teljesen elfogadhatatlan!
Az, hogy a kormányfő az agressziót népszerűsíti, különösen, amikor épp ő maga egy hónapja még arról beszélt, hogy elérkezett a bocsánatkérés ideje a politikai erőszak miatt, helytelen.
A durva kommunikáció, amelyet Orbán és a Fidesz politikai diskurzusában már évtizedek óta alkalmaz, nem újkeletű jelenség. A Fidesz hosszú éveken át építette politikáját az erőszakos retorikára, a másik oldal folyamatos támadására és megvetésére. A hőbörgés, ahogyan Orbán nevezte, már régóta a politikai játszma része – annak a játszmának amit épp a Fidesz hozott létre.

Menczer Tamás reakciója, amelyet a miniszterelnök támogatott, valójában a Fidesz saját politikai stílusának a tükre. Az a hozzáállás, hogy a kommunikációs konfliktusokat nem vitával, hanem „lesöprő” módon kell kezelni, nemcsak politikai, hanem emberi szempontból is aggályos. Egy igazi vezetőnek, legyen az politikai, üzleti vagy társadalmi téren, a konfliktusokat asszertív módon kell kezelnie, nem pedig erőszakos retorikával vagy agresszív viselkedéssel. A durva viselkedés nemcsak hogy nem hatékony, hanem elfogadhatatlan is egy kultúrában, amely a tiszteletet, az egymás iránti figyelmet és a párbeszédet helyezi előtérbe.
A hőbörgőkkel való „nyelvi közelség” – Tényleg szükséges?
Orbán kijelentése, miszerint „a hőbörgőkkel csak a saját nyelvükön lehet beszélni”, arra a gondolkodásmódra épít, hogy ha valaki durván beszél, akkor erre durvasággal kell válaszolni. Egy modern jogásztól, diplomatától, kormányfőtől .. a – ‘talio elv’ csapdájába esni, meglepő fordulat.
A történelmi és társadalmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a konfrontációk, a verbális agresszió és a sértő beszéd gyakran csak tovább fokozták a problémát.
Előjelek és követendő példák Grúziából?
- Tegnap Menczer módjára durván beszélünk.
- Ma Orbán módjára támogatjuk az ilyen viselkedést.
- Holnap Gyurcsányhoz vagy a Grúz elnökhöz hasonló szemkilövetős parancsot adunk?
- Holnapután a kormányzó erő elveszíti a kontrolt, a nép pedig eldönti, hogy egy új rendszert próbál ki a régi helyett
Ha a vezetőink agresszióval reagálnak a kritikákra, akkor mi is hajlamosak leszünk arra, hogy ugyanazt a modellt kövessük a mindennapi életben. Az agresszió nem vezet sehova, csak tovább szítja a konfliktust, és rontja a társadalmi együttélést. Egy érett társadalom, amely tiszteli a különböző véleményeket és értékeket, sokkal inkább az asszertív kommunikációra épít, mint az erőszakra.