Van az a mondás, hogy „a rossz tolmácsot hamarabb alkalmazzák, mint az igazmondó juhászt”. Igen, tudod mire gondolok. Putyin azt mondta nem értünk egyet, a tolmács meg lefelejtette a „nem”-et. Milyen jól tette, hiszen ezt várják tőle évek óta. Nem az igazat hanem a „jót”. Beidegződésből, parancsra vagy véletlenül? Mindegy. A magyar társadalmat érheti kritika? Esetleg Magyarország kormányát vagy a jelenleg regnáló egypártrendszerét? Önkritika? A válasz egyértelmű: nem! Mi mindent jól csináltunk? Igen! Csak így, arrogánsan! Talán itt a szembenézés ideje: az apokalipszis hét lovasa szerintem – a sok közül,,,
Az MVM felvillanyoz
Lassan itt az év vége, és mindannyian szembesültünk vele, hogy az E.ON-t kiütötte az MVM, épp csak az MVM dolgozóinak nem szóltak arról, hogy ezentúl nekik kellene elvégezni a melót. Például (helyesen) migrálni az adatokat az E.ON adatbázisából. Ugyan már, minek, majd fenyegetjük az ügyfeleket, hogy önként és sírva regisztráljanak egy nem működő rendszerben.
Az MVM idén is rekordokat döntött a bevételekben illetve a meg nem válaszolt kérdések számában. Ma már teljesen természetes, hogy rendszeresen túlszámláznak, félreszámláznak vagy egyszerűen rosszul számolnak, aztán törlik az összes befizetett számlát, és újra nekiesnek a könyvelésnek: fizess paraszt. Csendben, fizess!
Sikerült bevarázsolni a hálózati díjat az áramszámlákba, innentől pedig már mindegy, mennyi az elfogyasztott áram díja, a lényeg, hogy Lőrinc megkapja az ezernyolcszázötvenkettedik Ferrariját, a harminckilencedik luxushotelét és a harmadik szuperjachtját.
A fogyasztó meg fogyjon. Modern trend – MVM-approved életmód.
Tanítónéni
Erzsike negyvennyolc éve próbálja megnyerni a végtelen türelem világbajnokságát. Talán a második évében is morgós volt már, de mostanra megtanult harapni. Aztán ottfelejtette a gyerekeket, üvöltött mint a sakál. Idegrángás, tikkelés alap. Az egyik gyerek félelmében összecsinálta magát? Járulékos veszteség. Csak kemény kézzel, „Erzsike”, ne hagyd magad, ott a (fekete) pont.
Mondjuk motiválatlan, hiszen negyvennyolc éve van a pályán. Te vajon motivált lennél? De hát pár hónapja már jó a fizu! Hogy az infláció megrágta? Ez van.
Sok a visító, instant gonoszkodó ördögfióka, akik alá a neveletlen szülők is adják a lovat. Hogy minden második kisiskolás zsebében ott az Elfbar meg a snüssz? Na és. Nem kokó. (még). Az oktatás egy elszabadult ménesre hasonlít csikósok nélkül. A rendszerben minden rohad, csak a felelősség pattog a tanárról a tankerre és vissza. Ping-pong. Nincs keret, már lezártuk, hát el kellett költeni, tudod! Válassz, ott a lista, ugyanaz a termék 10-ért, 20-ért, 30-ért. A feladat adott, el kell költeni, ez a lényeg!
Jó lenne egy reform, egy igazi kultúraváltás, de mindenki csak arra várt, hogy a pocakos pasa megmondja majd a frankót, hogy majd csak küld egy selyemzsinórt ennek a rendszernek. Ha ő nem, majd valaki más?
Vízmű
A diszpécser már előre tudatja, hogy ha kijönnek és nálad van a hiba, akkor kőkeményen számláznak. Ez az alaphang. Mondom hogy nem ott van, ő meg már most állítja hogy de, ott lesz. Aztán kijön – mégis rájön, hogy fenébe, tényleg. A mérő előtt a rohadás. Kicseréli a méteres szakaszt, ami persze mára fossá áztatta a környező épületek falait. Vállat ránt, plombát bont, újat rak fel. Kimászik az aknából, a régi plomba és a leszerelt rothadó rész hanyag mozdulattal repül az akna mellé a hervadozó virágokra. Ott hagyja? Ott hát! Magyar életérzés 100%.
Orvos mint időutazó…
Fáj? Nagyon? Két hét múlva! Maszekban hát! Államiban? Ne viccelj! Két év lenne…
Minek sietni? Mondom, beírtunk a listába. Nyugi. Ok csak úgy mondtam, hátha addigra elpatkolsz, akkor meg minek is lennél azon a listán…? Ugye?
Ó, hogy még élsz? Akkor gyere, be kell feküdni két hét múlva. Megérkeztél? Ülj ide. Így ni. Az elkövetkező két hétben ott fogsz megrohadni azon az ágyon! Csak vicceltem. Holnap átzötyögsz a mentővel 50km-el arrébb, mert hónapok óta elromlott a CT aztán meg vissza. Embóliád van? Sebaj, szétrázza. Vagy beledöglesz és statisztikává alakulsz. Mindegy. Ha még megvagy, minden reggel megnézzük, mennyire van tele az adott nap, ha szerencséd van és valaki ‘kihullott’ talán beférhetsz.
… mint csillagász
Jövő hétre van egy hely, időpontra pontosan jöjjön! Megérkezett? Ezzel most meglepett! Várjon egy órácskát. Na akkor jönnön be. Húzza le a nadrágját, aham, most húzza fel, aham, megy ez magának – ötvenezer, mondanám, hogy távgyógyítás, de végül is ott voltam és meg is nézte, meg is tapintotta. Hogy csak húsz másodpercig? Az is valami, örülj. Nem, nem tudom hogy mi baja, nincs nekem röntgenszemem! Menjen, kérjen valahol egy MRI-t, aztán menjen el egy orvoshoz, ha olyan lesz az eredmény. Hogy hol van MRI? Gizike, hol van MRI? Győrben? Akkor oda. Kártyával vagy kp? Egészségügyi pit stop csillagászati áron. Viszlát.
… mint vízműves
Aztán megérkezett…
– Hol a beteg? – kérdezte.
– Meghalt, nagyapa ott fekszik hátul.
– De jó hogy nem siettem, felesleges lett volna. Pofa leszakad.
– Ja, tényleg meghalt, na akkor itt tessék aláírni. Leveszi a kék gumikesztyűt és hanyagul, ahogy csak a vízművesek tudják, ledobja a nappali közepén a szőnyegre. A telefonja csörög. Kedélyesen beszélgetve kisétál, a gyászolók csendben összenéznek.
Úton–útfélen
Lassan cirkáló rendőrautók, mint büntetésre éhes keselyűk köröztek a városban, kék villan, látom személyigazolványt mutat, harmincezres adó kivetve, hússzal döcögök tovább mellettük a hiányos közvilágítás jótékony homályában – még jómódú villák között de a város széli dűlők felé. Az út itt épp olyan kátyús mint ott! Elmosolyodom. Megcsinálták, ezek tényleg megcsinálták! – kiáltok magamban. Ezek tényleg elérték az esélyegyenlőséget. Mindenkinek ugyanolyan rossz az út a háza előtt. Közben az egyik luxusvilla automata kapuja villogva nyílik. Hatalmas Merci kanyarodik a mélygarázs felé, lent meg sordíszként sorakoznak a sportkocsik (Porche, Ferrari…) , a Merci azért még döccen egy nagyot a kátyún mielőtt kerekei a simára aszfaltozott kerti útra hajtanak. Félmosollyal haladok tovább a dűlők felé. Cigánygyerekek jönnek gyalog, rongyos ruhában csapatostul az út egyik oldalán, járda itt sem, ott sem. Az úton kátyúk, döccenek…
