Sokan emlékszünk még arra a köztes időszakra, amikor a kommunista – szocialista hatalom már nem, az új világrendre éhező Viktátorok még nem bomlasztották a közösségeket, nem szorongatták az emberek nyakát, nem mérgezték a közhangulatot, esetleg nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy a környezetünk is kevéssé legyen mérgezve…
Az energiaárak emelkedése nemcsak a háztartásokat sújtja, hanem az ipart is: amikor a gyárak többet fizetnek az energiáért, a termékeik ára is növekszik. Mindeközben van olyan gyár, amelynek a havi áraszámlája bőven 1Mrd (egymilliárd) forint feletti és a hálózathasználati díjat beszedő számlája pedig arányosan és erősen gyarapodik, elgondolkozhatunk rajta – pontosan kinek is fizetünk végeredményben többet a termékekért?
A kormányok persze próbálnak „segíteni” – de csak annyira mint a sportszeletes „csávó” a reklámban.
Kamu árstopok, olyan támogatások amit a kivitelezők másnap már be is építettek az áraikba – mind ismerősek, de inkább tűzoltás vagy méginkább propagandafogások és nem megoldások.
A vidék aktivizálása, csökkenjen a lufi nyomása ha már nem pukkan..!
Szükségszerű lenne a külterületi ingatlanok lakhatásának szabályozását teljesen átformálni, hiszen rengeteg ilyen ingatlanban jelenleg is életvitelszerűen laknak, csak épp teljesen szabálytalanul. Emellett a külterületi telkek – zártkerti ingatlanok művelés alóli kivonása mára gyakorlatilag ellehetetlenült – rendkívül időszerű lenne teret engedni a kisebb telkek átminősíthetőségének.
A HÉSZ-ek gyakori rugalmatlansága csak tetézi a problémát. Az elvadult kiskertek, nem létező gyümölcsösök, rothadó üres présházak, és persze olykor almatározóknak nevezett villák tarkítják a zömében kezeletlen külterületeket, amelyeken így hasznosíthatatlanul elgazosodva vállnak illegális szemétlerakókká. Ezenken az elhagyatott területeketken lassan növekszik a belterületi – így szabályozhatatlan – vadállomány mértéke és ebből adódóan kimagaslóan nagy és jelentősen növekvő a belterületi vadkár, ami ellehetetleníti a gazdaságos vidéki földművelést.
Egy új szabályozással, a külterületi lakóingatlanok, utak és közműhálózatok fejlesztésével egy olyan új piac nyílhatna meg az országban, ami hosszútávon mérsékelhetné a jelenlegi ingatalanpiaci trendeket, pörgethené a gazdaságot és fejleszthetné a valódi vidéket.
Modernizáció – városok jövőképe
Abban az esetben ha valaki városokban képzeli el a jövőjét, az energiafüggetlenség növelése lehetne a cél.
Az okosabb városok építése – átépítés helyett (aki próbált már régi infrastruktúrát felújítani tudja, hogy gyakran több a meló vele mint teljesen újat építeni, és a végeredmény is teljesen más), napenergia, szélenergia, geotermikus megoldások drasztikus támogatása.
Ezek a városok már olyan rendszereket kell hogy használjanak mint Szmetana Kornél és Medvecz Réka által tervezett rendszer…
https://forbes.hu/uzlet/a-nyolcadik-evtol-profital-a-86-millios-biozoldseget-es-halat-egyszerre-termelo-rendszer/
Ezekkel nemcsak olcsóbbá, hanem zöldebbé és egészségesebbé is tehetnénk világunkat, de ezeket a megoldásokat sem segítik eléggé a hatalom megszálottai akik az energiacégek és fosszilis nyersanyagokban gazdag országok bűvkörében vergődnek…
..„mint a bogakarika forognak a lámpa körül”
de végül mindig…
..„Nagyot koppannak akkor, azután elhallgatnak”
Miközben Áder János arról beszél, hogy a GDP számítás elavultá vált (World Science Forum Budapest 2024 III. plenáris ülése) és Mi Magyarok világszabadalomként új módszereket dolgounk ki, hogy „jól számoljunk” (lásd KSH) – igyekszik egy zöldebb vizuális szűrőt a kormány politikája elé tartani, azon gondolkozok, hogy nem egy zöld lencséjű szemüvegre lenne szükségünk hanem egy működő Környezetvédelmi Minisztériumra!
De míg erre várunk mind tudjuk, hogy egyszerűbb lenne visszahozni a kandallókat meg a takaróalatti történetmesélést – így legalább nosztalgiázhatunk, miközben spórolunk.
És ki tudja?
Talán egyszer újra elég lesz egy fizetés arra, hogy kényelmesen éljünk. Addig pedig, nos, készüljünk fel a kihívásokra – és tartsunk otthon mindig egy plusz takarót.
Esetleg ellenkezhetünk a láthatóan hibás rendszerrel amely megoldásként ’melegebb éghajlatra’ küldhet minket, ha nem állunk ki magunkért.
Lakhatási válság – avagy a fiatalok álmai a lakáskulcsokról szertefoszlanak?
Míg egy fiatal ma arról álmodik, hogy egyszer saját lakása lesz – vagy legalább egy albérlete, ahol nem fizet többet, mint amennyit havonta keres, mi a valóság 2024-ben?
Az ingatlanárak olyan gyorsan emelkedtek, hogy mire összegyűjtötted az önerőt, a kiszemelt lakás ára már újabb 10 millióval nőtt. Lehet 20 évre hitelt felvenni, és a magyar lakosság hitelfelvételi kedve ezt támasztja 2024-ben alá, a bizonytalansági tényezők sokkal nagyobbak, mint valaha.
2025 márciusásra további 10-15%-os ingatlanáremelkedést jelez előre az ingatlanos szakma, ezzel együtt a fiatalok ezirányú álma még messzebbre szállt… – jó éjszakát, de mondhatnám inkább hogy jó reggel, ébresztő fiatalok!
Az albérletpiac helyzete sem jobb. Egy kis garzon néha többe kerül, mint egy tengerparti villa Spanyoloszágban, épp csak nincs hozzá homokos part, se kilátás, maximum egy szűk előszoba és egy nyikorgó ágy.
A fiatalok kénytelenek szüleiknél maradni, vagy irreális albérletárakat fizetni, miközben azon gondolkodnak, hogy egy lakókocsi talán olcsóbb lenne és ha már gurul, miért is maradnának egy egyre inkább lecsúszó ország határain belül…?
Ha a fiatalokat kérdezem a környezetemben, már nem is találok olyat aki szívesen itt maradna, ez már nem 90-95 .. inkább 100% elvándorlási szándékot jelent.
Hitegetheti magát a rendszerhű szavazó hogy nem így lesz, vagy csóválhatja a fejét, hogy az utána következő generációk nem értik meg milyen jó döntés ezt a rendszert támogatni, hatalmas szembesülés lesz ha a nyugdíját a fizetésüket hazaküldő fillippínóktól várja akik külföldi társaikkal együtt 5 éven belül akár többségbe is kerülhetnek a hazai gyárakban.
Dolgoznak ők úgy is, hogy a fele pénzüket lenyúlhatják a hatalomhoz közeli közvetítő cégek, hogy a munkába jutásukon és lakhatásukon a rendszerhű cégek profitálhatnak. Sajnos úgy tűnik, hogy van akinek jobban megéri őket alkalmazni mint a magyar embereket.
A lakhatás lehetőségeinek megoldása talán a több állami bérlakásban rejlik amelett, hogy a meglévő állami bérlakások állagát jelentős mértékben kellene javítani.
Végezetül – lehet és kell is a fentiekkel vitatkozni, de érdemes úgy, hogy igyekezzünk alternatívákat megfogalmazni a kritika mellett.
A legfontosabb talán mégis az, hogy a társadalom is részt vegyen a változásokban. Képzeljük el, hogy nemcsak panaszkodunk a problémákra, hanem kreatív megoldásokat keresünk: közösségi energiafogyasztás, lakhatási szövetkezetek, vagy akár helyi kezdeményezések a megfizethető és egészséges élet érdekében.
Lehet, hogy az út hosszú, de ha mindannyian nekiveselkedünk, talán egyszer elérhetjük, hogy a megélhetési válság csak egy rossz emlék legyen – nem pedig a mindennapok része.
