Elérhető a Policy Solutions legújabb nagyszerű elemzése, Mit kíván a magyar nemzet? címmel, érdekes kérdéseket vet fel arról, hogy hogyan igyekszik a kormány a lakosság kedvében járni.
Az állítások, amelyekre a közszolgálat bizonyára fókuszálni fog, ígéretes jövőt festenek elénk – persze, mindez csak akkor válik valóra, ha az országunkat Svájcnak fogják hívni.
Míg a célok szépnek tűnnek, érdemes elgondolkodnunk, mennyire állnak távol a valóságtól.
Ettől függetlenül, a munka – elemzés igényes és sokatmondó! https://www.policysolutions.hu
Magyarország problématérképe 2024 őszén – az élen az alacsony fizetések, a magas árak és az egészségügy színvonala állnak.
Az akkumulátorgyárakat már fontosabb problémának tartják a magyarok, mint az orosz befolyást vagy az LMBTQ-ügyeket, így a magyarok kétharmada ellenzi az akkumulátorgyárak építését és főként a környezetszennyezéstől tartanak.
Hogy egy nagy embert idézzek: „lassan rájövünk, hogy a laposelemet nem tudjuk megenni.” Ellenben, ha a gyártás során keletkező le nem bomló, életveszélyes szemetet szétszórják a cégek a vidék kevésbé szembetűnő területein, vagy esetleg ha elássák jó mélyre, ahol nem látszik – ahol maximum a karsztvíz találkozhat vele – már a szőlőbirtokain megpihenni vágyó kormánypárti elitnek sem tűnik annyira jó üzletnek, hát még a hétköznapi lakosságnak, aki ferdeszemmel néz a beruházókra, akik ennek hatására igazán otthon érzik magukat, gátlásaik folyamatosan oldódnak – mondhatnám, senki sem szab gátat nekik. (természetesen ezek pusztán felvetések, hiszen mindenki tudja, hogy az ipari cégeket nem a profit, hanem valójában a környezet védelme motiválja!)
A kormánypárti szavazókat a megélhetési gondok, míg a Tisza Párt táborát a korrupció aggasztja a legjobban.
Ennek mentén alakulnak majd a jövő évi retorikai csaták.
Az ellenzéki választók anyagi helyzetük romlását érzékelik, míg a Fidesz-szavazók stagnálásról számolnak be.
Az utóbbiról egy negyedikes matematikához értő ismerősöm csak őszintétlen állítások mellett volt képes nyilatkozni, tekintettel arra, hogy ha valakinek sem a fizetése sem a megtakarítása nem emelkedett, miközben a valós (nem a KSH által közölt) infláció csökkentette a pénzének értékét az aligha értelmezhető stagnálásként. Ezt később egy sör mellett belátta.
Gazdasági kilátások
A magyar társadalom nagy többsége 2025-re a megélhetési válság további elhúzódásával számol. A negatív hangulat egybevág a forint árfolyamának gyengülésével, mindeközben a Moody’s negatívra rontotta a Magyar Nemzeti Bankhoz rendelt kilátásait. Ez csökkentheti a GDP-növekedést, gyengítheti a költségvetési és adósságmutatókat, továbbá Németország gyenge növekedése is felerősítheti a magyar gazdaságra nehezedő nyomást. A helyzetet súlyosbíthatja a 2026-os parlamenti választások előtti várható pénzszórás is.
Felmerül a kérdés: miért nem fogyasztanak a magyarok?
Ez nem atomfizika, hiszen nincs elég pénzük.
Miközben az MNB éleslátó elnöke arról álmodik, hogy a magyarok megtakarítását „aktivizálná”, a magyarokat kirázza a hideg. Az egyszerű élelmiszerárak, a fizetések és a lakhatási nehézségek miatt egyébként sem tudunk túl nagy dolgokra költeni. Persze ezt a felső 5000, akik alakítják a több millió ember sorsát, láthatóan nem tudja átérezni. Állítják, hogy igen, de ezt még a saját híveik sem hiszik el nekik.
Ilyen hát egy képviseleti demokrácia ahol megvezetnek, fenyegetnek, ügyeskednek, hízelegnek, majd megválasztod őket, és „Kuss” … azazhogy Uff – én beszéltem.
A gazdasági nehézségek elhúzódása
A magyarok egyre inkább a kormányt, és egyre kevésbé a háborút vagy az EU-t teszik felelőssé. Ezen sokszor meglepődünk, mármint hogy ennyi agymosási próbálkozás után a lakosság képes reálisan úgy érzi, hogy a pénztárcájába kukkantva kijelentheti: a *-nak is van vége.
Az önkormányzatokkal szembeni elvárások – de pénz az nincs!
A háziorvosi rendszer javítása, a szociális támogatások növelése, valamint a lakóépületek korszerűsítése. Ezt persze várhatjuk, hiszen jól látható tendencia, hogy az orvosok nemcsak elvágyódnak, mint az egyszerű halandók, hanem képesek is elhagyni az országot. A szociális támogatások bevezetése némi érzékenységet feltételezne a kormányzattól, de ez az érzékenység csupán a problémák takargatására és eltussolására korlátozódik. A lakóépületek korszerűsítése pedig a tulajdonosok feladata lenne, akik esetleg kapnának némi látszat támogatást – ezt a kivitelezők azonnal beépíthetik az árakba. Ez utóbbi maximum az áfabevételt növelhetné, ha a magyarok költenének, de ahogy már említettem, nem így tesznek.
Mi kell hát ahhoz, hogy Magyarország jobb hely legyen?
Magasabb fizetések és nyugdíjak, színvonalas egészségügy, kevesebb korrupció – de amíg a kormányzat inkább az „oszd meg és uralkodj” elvére épít, mintsem valódi megoldások keresésére törekedne, ezek csupán illúziók maradnak. A Tisza viszont csúnyán belepiszkít ebbe a kormányzati elvárásba, és szerencsére megmutatja, hogy a közérdek még mindig képes megzavarni a hatalom játszmáit.
Az ellenzéki szavazók még inkább elutasítják a vendégmunkások betelepítését, mint a Fidesz támogatói!
Ami igencsak ironikus, hiszen a kormány éppen azt próbálja elhitetni velünk, hogy a külföldi munkaerő megoldás a gazdasági problémákra. Talán itt az ideje, hogy a politikai retorika mögött végre észrevegyük: a hazai munkaerő megbecsülése és a helyi közösségek megerősítése sokkal hatékonyabb válasz lenne a valódi kihívásokra, mint a vendégmunkásokkal való „üzletelés”. A vendégmunkások ügyében könnyen visszaüthet a Fideszre a korábbi migrációellenes kampányok sokat hangoztatott üzenete.
Hogy kit érdekel 2024-ben az olimpia vagy az LMBTQ-közösség jogai azt nem volt alkalmam kutatani, de meglepődnék ha a fontossági lista első 100 helyén ez szerepelne.
A magyarok számára továbbra is jelen vannak a globális veszélyek, de míg az újabb járványoktól való aggodalom továbbra is a legerősebb, a klímaváltozás már a második helyre lépett – ami azt mutatja, hogy a problémák súlyát a társadalom egyre inkább képes felmérni.
Érdekes, hogy a háborús félelem csökkent, pedig péntekente a miniszterelnök mindent megtesz, hogy ezzel riogassa a jónépet, hátha újra bejön a „HÁBORÚ” szlogen, de ezúttal úgy tűnik már senki sem ugrik rá.
Egyrészt „túl gyakran kiáltott farkast a lúd”, másrészt az ország prominens vezetői világossá tették, hogy képesek vagyunk megvédeni magunkat, meg nem is – és ugyanakkor arról is biztosítottak, hogy itt van a vég meg nem is. Az már biztos, hogy az ország nagyjai meserajongók, de legalább a kormányzás terén ügyesen lavíroznak – meg nem is.
Véleményem szerint ez inkább olyan, mintha ladikkal manővereznének egy uszállyal szemben a Dunán, miközben bedrogozva, mulatóst hallgatva „élvezik az életet”, persze lyukas zokniban, és közben előadják, hogy miattuk történnek a nagy dolgok. Béke – HÁBORÚ.. stb.
Utoljára egy faluvégi kocsmában hallottam ekkora „nagyotmondásokat”, csak a szószólón nem volt öltöny, és előtte sem voltak kifényesített mikrofonok.
