Elérhető a Policy Solutions legújabb nagyszerű elemzése, Mit kíván a magyar nemzet? címmel, érdekes kérdéseket vet fel arról, hogy hogyan igyekszik a kormány a lakosság kedvében járni.Az állítások, amelyekre a közszolgálat bizonyára fókuszálni fog, ígéretes jövőt festenek elénk – persze, mindez csak akkor válik valóra, ha az országunkat Svájcnak fogják hívni. Míg a célok szépnek tűnnek, érdemes elgondolkodnunk, mennyire állnak távol a valóságtól.
Magyarország problématérképe 2024 őszén – az élen az alacsony fizetések, a magas árak és az egészségügy színvonala állnak.
Az akkumulátorgyárakat már fontosabb problémának tartják a magyarok, mint az orosz befolyást vagy az LMBTQ-ügyeket, így a magyarok kétharmada ellenzi az akkumulátorgyárak építését és főként a környezetszennyezéstől tartanak.
Hogy egy nagy embert idézzek: „lassan rájövünk, hogy a laposelemet nem tudjuk megenni.” Ellenben, ha a gyártás során keletkező le nem bomló, életveszélyes szemetet szétszórják a cégek a vidék kevésbé szembetűnő területein, vagy esetleg ha elássák jó mélyre, ahol nem látszik – ahol maximum a karsztvíz találkozhat vele – talán már a szőlőbirtokain megpihenni vágyó kormánypárti elitnek sem tűnik annyira jó üzletnek, hát még a hétköznapi lakosságnak, akik ferdeszemmel néznek vissza, a ferdeszemű beruházókra. Így legalább igazán otthon érzik magukat és gátlásaik is folyamatosan oldódnak. Mondhatnám, hogy senki és semmi sem szab gátakat nekik. (természetesen ezek pusztán egyéni vélemények és felvetések, hiszen mindenki tudja, hogy az ipari cégeket nem a profit, hanem valójában a környezet védelme motiválja!)
A kormánypárti szavazókat a megélhetési gondok, míg a Tisza Párt táborát a korrupció aggasztja a legjobban. Az ellenzéki választók anyagi helyzetük romlását érzékelik, míg a Fidesz-szavazók stagnálásról számolnak be. Az utóbbiról egy negyedikes matematikához értő ismerősöm csak őszintétlen állítások mellett volt képes nyilatkozni, tekintettel arra, hogy ha valakinek sem a fizetése sem a megtakarítása nem emelkedett, miközben a valós (nem a KSH által közölt) infláció csökkentette a pénzének értékét az aligha értelmezhető stagnálásként. Ezt később egy sör mellett belátta.
Gazdasági kilátások
A magyar társadalom nagy többsége 2025-re a megélhetési válság további elhúzódásával számol. A negatív hangulat egybevág a forint árfolyamának gyengülésével, mindeközben a Moody’s negatívra rontotta a Magyar Nemzeti Bankhoz rendelt kilátásait. Ez csökkentheti a GDP-növekedést, gyengítheti a költségvetési és adósságmutatókat, továbbá Németország gyenge növekedése is felerősítheti a magyar gazdaságra nehezedő nyomást. A helyzetet súlyosbíthatja a 2026-os parlamenti választások előtti várható pénzszórás is.
Felmerül a kérdés: miért nem fogyasztanak a magyarok?
Ez nem atomfizika, hiszen nincs elég pénzük.
Miközben az MNB éleslátó elnöke (5-600 milliárddal a zsebében) arról álmodik, hogy a magyarok megtakarítását „aktivizálná”, a lakosságot kirázza a hideg. Az egyszerű élelmiszerárak, a fizetések és a lakhatási nehézségek miatt egyébként sem tudunk túl nagy dolgokra költeni. Persze ezt a felső 5000, akik alakítják a több millió ember sorsát, láthatóan nem tudja átérezni. Állítják, hogy igen, de ezt még a saját híveik sem hiszik el nekik. Ilyen hát egy képviseleti demokrácia ahol megvezetnek, fenyegetnek, ügyeskednek, hízelegnek, majd megválasztod őket, és „Kuss” … azazhogy Uff – én beszéltem.
A gazdasági nehézségek elhúzódása
A magyarok egyre inkább a kormányt, és egyre kevésbé a háborút vagy az EU-t teszik felelőssé. Ezen sokszor meglepődünk, mármint hogy ennyi agymosási próbálkozás után a lakosság képes reálisan úgy érzi, hogy a pénztárcájába kukkantva kijelentheti: a *-nak is van vége.
Az önkormányzatokkal szembeni elvárások – de pénz az nincs!
A háziorvosi rendszer javítása, a szociális támogatások növelése, valamint a lakóépületek korszerűsítése. Ezt persze várhatjuk, hiszen jól látható tendencia, hogy az orvosok nemcsak elvágyódnak, mint az egyszerű halandók, hanem képesek is elhagyni az országot. A szociális támogatások bevezetése némi érzékenységet feltételezne a kormányzattól, de ez az érzékenység csupán a problémák takargatására és eltussolására korlátozódik. A lakóépületek korszerűsítése pedig a tulajdonosok feladata lenne, akik esetleg kapnának némi látszat támogatást – ezt a kivitelezők azonnal beépíthetik az árakba. Ez utóbbi maximum az áfabevételt növelhetné, ha a magyarok költenének, de ahogy már említettem, nem így tesznek.
Mi kell hát ahhoz, hogy Magyarország jobb hely legyen?
Magasabb fizetések és nyugdíjak, színvonalas egészségügy, kevesebb korrupció – de amíg a kormányzat inkább az „oszd meg és uralkodj” elvére épít, mintsem valódi megoldások keresésére törekedne, ezek csupán illúziók maradnak. A Tisza viszont csúnyán belepiszkít ebbe a kormányzati elvárásba, és szerencsére megmutatja, hogy a közérdek még mindig képes megzavarni a hatalom játszmáit.
Az ellenzéki szavazók még inkább elutasítják a vendégmunkások betelepítését, mint a Fidesz támogatói!
Ami igencsak ironikus, hiszen a kormány éppen azt próbálja elhitetni velünk, hogy a külföldi munkaerő megoldás a gazdasági problémákra. Talán itt az ideje, hogy a politikai retorika mögött végre észrevegyük: a hazai munkaerő megbecsülése és a helyi közösségek megerősítése sokkal hatékonyabb válasz lenne a valódi kihívásokra, mint a vendégmunkásokkal való „üzletelés”. A vendégmunkások ügyében könnyen visszaüthet a Fideszre a korábbi migrációellenes kampányok sokat hangoztatott üzenete.
Hogy kit érdekel 2024-ben az olimpia vagy az LMBTQ-közösség jogai azt nem volt alkalmam kutatani, de meglepődnék ha a fontossági lista első 100 helyén ez szerepelne.
A magyarok számára továbbra is jelen vannak a globális veszélyek, de míg az újabb járványoktól való aggodalom továbbra is a legerősebb, a klímaváltozás már a második helyre lépett – ami azt mutatja, hogy a problémák súlyát a társadalom egyre inkább képes felmérni.
Érdekes, hogy a háborús félelem csökkent, pedig péntekente a miniszterelnök mindent megtesz, hogy ezzel riogassa a jónépet, hátha újra bejön a „HÁBORÚ” szlogen, de ezúttal úgy tűnik már senki sem ugrik rá.
Egyrészt „túl gyakran kiáltott farkast a lúd”, másrészt az ország prominens vezetői világossá tették, hogy képesek vagyunk megvédeni magunkat, meg nem is – és ugyanakkor arról is biztosítottak, hogy itt van a vég meg nem is. Az már biztos, hogy az ország nagyjai meserajongók, de legalább a kormányzás terén ügyesen lavíroznak – meg nem is.
Véleményem szerint ez inkább olyan, mintha ladikkal manővereznének egy uszállyal szemben a Dunán, miközben bedrogozva, mulatóst hallgatva „élvezik az életet”, persze lyukas zokniban, és közben előadják, hogy miattuk történnek a nagy dolgok. Béke – HÁBORÚ.. stb.
Utoljára egy faluvégi kocsmában hallottam ekkora „nagyotmondásokat”, csak a szószólón nem volt öltöny, és előtte sem voltak kifényesített mikrofonok.
