Valahol Európában, egy kisvárosban, amely egy tó köré épült, a vadlibák figyeltek…
Figyelték ahogy a tó növekszik majd csökken, az emberek jönnek és mennek, hol hangoskodnak hol pedig rájuk leselkednek.
Tatán járunk, nyár van, s a libák távol – nem látják, hogy épp egy konferencia zajlik a víz partján, ahol a hullámokon arany színben csillant a nap sugara.
Az Öreg-tó mellett, amely – neve ellenére – sokkal többet hordoz, mint múltat: jelent és jövőt is – ezzel az alapgondolattal kezdődött a konferencia…
Molnár András, az ÉDUVIZIG szakaszmérnöke a számok és vízállások „nagymestere” – elmondta, hogy ma már csak tizenöt forrás ‘dalol’ az egykori negyvenegyből – Tatán, az élővizek városában.
Apadunk
Mintha a természet csak időszakos munkaidőben lenne jelen pedig csak nem bírja a klímaváltozást és az ipar ivóvíz túlhasználatát. A tó vize hol emelkedik, hol csökken… – a források és felszín alatti vizek szintje inkább csak csökken, miközben centikben mérjük, hogy a tó melyik használójának jut ki a pillanatnyi mesterséges harmóniából.
A diákok épp kajakot tesznek vízre épület mellet, valaki a teremben arról beszél, hogy ez Magyarország legnagyobb halastava.
200. 000 kg pontyot halásznak vagyis inkább szűrnek le a várárokban ősszel, abból a mintegy 5 millió köbméter vízből amit részben le is engednek a Dunába télire, miközben a tó és környéke egy érzékeny ökoszisztéma, egy hangulat, a város éltető tüdeje.
Valójában nem csak egy halaktól jelentősen túlterhelt halastó, árvízvédelmi víztározó, vadlúd telelő hely, fürdésre és vitorlázásra is használt szabadidős tó – csoda, hogy mindenki valami mást akar tőle? Valakik épp 1 millió köbméter Öreg-tavi iszap sorsáról próbálnak dönteni, amitől a tó változhat vagy előnyére, vagy épp hátrányára?
Aztán jön Kun Zoltán (NTVÉSZ) olyan súlyos gondolatokat oszt meg amely alapján egyértelművé válik, hogy a világ vezetői még mindig mindent GDP-ben szeretnének megmérni és képtelenek a rendszerszintű változások bevezetésére. Az EU-ban az elmúlt 300 évben 50%-ban eltűntek a felszíni vizek, hazánk vizei 83%-ban ökológiailag nem megfelelőek és a felszín alatti vizeink riasztó százaléka kémiailag szennyezett.
Ilyenkor a közönség nem tapsol, csak aggódva bólint – mindenki tudja, hogy ez a jövő, vagy a jelen, épp csak az időérzékünkkel van baj.
Balogh Péter a Vízválasztók Egyesületétől erős – jogos társadalomkritikát fogalmaz meg, kifejtve hogy az ember része a természetnek, használhatja – de ne túlhasználja, vagy épp természet ellenesen kihasználja a természetet. Ennek értelmében javasolja, hogy az emberi beavatkozás a természetes folyamatok segítésére korlátozódjon – hiszen a természet nem ‘hülye’ csak épp (gyakran miattunk) segítségre szorul.
Magyar Linda a Fertő-tóról és az aktuális EU-s projektjéről mesél. Ők roadshow-zva próbálnak eljutni az emberekhez, mintha a természetvédelmet is reklámozni kéne.
Talán tényleg kéne.
Aztán szóba kerül a Velencei-tó. Az a tó, amely hamarosan inkább egy szórakoztatásra felhívó plakát lesz mint élőhely. Sukorón házról házra járnak, mert a lakosság nem a Facebookon fogja megvédeni a tavat. És nem is feltétlenül fogja megvédeni. A fiatalokat nem érdekli, a politikusokat meg túl közel vinné a felelősséghez. Az ellenzék posztol, a kormánypárt zöldterületet foglal és lebetonoz, beruház és elzár, átminősít .. (ki)használ(?!).. A madarak meghalnak vagy odébbállnak.
Fidlóczky József és Dr. Bükki Tamás épp a Gemenci-erdőről beszél. Már csak 15% maradt meg belőle. A többit elvitte a vágás, a hibás koncepció, a pénz. Ahol régen erdő volt, ott most vágási cél van, bevétel az erőművek tulajdonosainak, meg GDP. A fáknak nincs szavazati joguk, így hát nem is kérdezték őket. Pedig egy 80 éves fa többet tud rólunk, mint bármelyik stratégiánk.
…közben meg ott van a Börzsöny, a Dunakanyar, a Mecsek – mint egy posztszocialista fájltérkép, ahová beruházásokat húzunk egérrel és vonalzóval, természetvédelmi hatástanulmány nélkül, de nagy közpénzzel támogatva.
Valahol Európában, egy tó partján emberek ülnek, beszélnek, vitatkoznak. Valaki jegyzetel, valaki posztol, valaki csak néz ki az ablakon. Talán arra gondol, amit Balogh Péter mondott: az ember a táj része. Nem ura, nem bérlője, nem pusztítója – része.
A víz nem hallgat. A fák sem. A madarak még kevésbé. De mi mégis mintha süketek volnánk…
