Magyar Péter: Lázár János túllépett egy határt, nincs helye a közéletben. Éles hangvételű közleményben bírálta Lázár János kijelentéseit Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke.

(Forrás: 24.hu)
Szerinte a miniszter olyan megfogalmazásokat használt, amelyek nemcsak megosztóak, hanem súlyosan sértőek is, és alkalmasak arra, hogy társadalmi csoportokat megbélyegezzenek.

Magyar Péter úgy fogalmazott: Lázár János tudatosan, a kamerák előtt beszélt arról, milyen szerepet szán a kormány a magyarországi roma közösségnek. A TISZA elnöke szerint a miniszter szavai azt sugallták, hogy a romák „legfeljebb a vasúti mosdók takarítására alkalmasak”, miközben egy másik kijelentésében a felvidéki magyarokat szlováknak nevezte.
A Tisza Párt elnöke ezt elfogadhatatlannak tartja, és úgy véli, egy ilyen gondolkodásmódnak nincs helye a közéletben. „Ez már nem egyszerű politikai vita kérdése, hanem alapvető emberi méltóságot sértő megnyilvánulás” – hangsúlyozta.

Az ügyben megszólalt Dr. Árvay Nikolett is, a TISZA Komárom-Esztergom megye 03. számú választókerületének egyéni országgyűlési képviselőjelöltje.
Közleményében felszólította Czunyiné Dr. Bertalan Juditot, a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjét, hogy egyértelműen nyilatkozzon: egyetért-e Lázár János vitatott kijelentéseivel, illetve elfogadhatónak tartja-e az ilyen hangnemet.
Dr. Árvay szerint egy felelős politikus nem hallgathat, amikor közéleti szereplők kisebbségeket sértő módon nyilvánulnak meg. „A csend is állásfoglalás” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a választópolgároknak joguk van tudni, mit gondol képviselőjük az ilyen megnyilvánulásokról.

(Forrás: kemma.hu)
Cikkünk megjelenéséig Czunyiné Dr. Bertalan Judit nem reagált a felhívásra. Az ügy ugyanakkor továbbra is élénk politikai és társadalmi vitát vált ki, és várhatóan a következő napokban is napirenden marad.
