friss – komline.hu

Az valami egészen mélyen magyar, ahogyan a zártkerti ingatlanjainkkal bánunk. Ott állnak a domboldalon, a térképen csak foltok, helyrajzi számok az utolsó telek szélén, olykor bozóttal benőtt ösvényeken megközelíthető – néha egy elfelejtett családi történet tanúiként, máskor egy nyugdíjas álom beteljesületlen kereteként. Hívtuk már őket gyümölcsösnek, szőlőhegynek, kiskertnek. Aztán csak „zártkert” lett belőlük. Zárt, nemcsak jogilag, hanem egyre inkább fizikailag is - elgazosodott, elhagyott, elkerített. Ahol egykor szőlőprés nyikorgott, most vadrózsa kúszik a rozsdás vaskapura. Nem művel már itt senki semmit – az életvitel, a ritmus, más lett a világ... A napi ingázó, a városi ember nem ér már rá a kiskerti permetezésre, metszésre, kapálásra, a gyerekek sem rohangálnak már a so...

Amikor Majka kijött a "Csurran, cseppen" című számmal, valami biztosan megmozdult a hallgatókban. Akik korábban úgy hitték, hogy az alkotó a rendszer megbízható támasza, Orbán baráti köréhez köthető, és az állami közpénzek biztonságos melegében működő alkotóként a „megtűrt” kategóriában van, most árulást sejthettek. De ennél is fontosabb, hogy talán végre elkezdték érezni: a politika nem puszta háttérzaj. Ez a szám egyfajta „kulturális demaskírozás,” ami olyan emberekhez is eljuthat, akik korábban immúnisak voltak a társadalmi igazságtalanságok üzenetére. Ki van a tükörben? Akarva-akaratlanul is kattoghat az ember fejében: mit - vagy inkább ki lát a tükörben, ha belenéz? Egy megalkuvót? Szociológiai szempontból különösen izgalmas, hogy az egyén mennyire hajlamos belső öni...