Vidékfejlesztés – komline.hu

Az valami egészen mélyen magyar, ahogyan a zártkerti ingatlanjainkkal bánunk. Ott állnak a domboldalon, a térképen csak foltok, helyrajzi számok az utolsó telek szélén, olykor bozóttal benőtt ösvényeken megközelíthető – néha egy elfelejtett családi történet tanúiként, máskor egy nyugdíjas álom beteljesületlen kereteként. Hívtuk már őket gyümölcsösnek, szőlőhegynek, kiskertnek. Aztán csak „zártkert” lett belőlük. Zárt, nemcsak jogilag, hanem egyre inkább fizikailag is - elgazosodott, elhagyott, elkerített. Ahol egykor szőlőprés nyikorgott, most vadrózsa kúszik a rozsdás vaskapura. Nem művel már itt senki semmit – az életvitel, a ritmus, más lett a világ... A napi ingázó, a városi ember nem ér már rá a kiskerti permetezésre, metszésre, kapálásra, a gyerekek sem rohangálnak már a so...

Sokan emlékszünk még arra a köztes időszakra, amikor a kommunista – szocialista hatalom már nem, az új világrendre éhező Viktátorok még nem bomlasztották a közösségeket, nem szorongatták az emberek nyakát, nem mérgezték a közhangulatot, esetleg nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy a környezetünk is kevéssé legyen mérgezve... Az energiaárak emelkedése nemcsak a háztartásokat sújtja, hanem az ipart is: amikor a gyárak többet fizetnek az energiáért, a termékeik ára is növekszik. Mindeközben van olyan gyár, amelynek a havi áraszámlája bőven 1Mrd (egymilliárd) forint feletti és a hálózathasználati díjat beszedő számlája pedig arányosan és erősen gyarapodik, elgondolkozhatunk rajta - pontosan kinek is fizetünk végeredményben többet a termékekért? A k...