Bár még csak december eleje van, nagy biztonsággal kijelenthető, hogy érdekes év volt ez. Bizonyosságot nyert, hogy a kormány gyermekvédelminek nevezett politikája csak egy délibáb.
Sokan vádolták korábban a kormányt azzal, hogy a homoszexualitás és a pedofília fogalmát szándékosan összemosta a gyermekvédelminek nevezett törvényében. Ha jóindulatú szeretnék lenni, akkor felmenteném e vád alól a jogalkotókat. Lehet, hogy félreértette a nagyérdemű, és ez nem hangulatkeltés volt, vagy hergelés, hanem egyszerű felismerés. A szűk környezetben, a sajátjaik közt azt tapasztalták, hogy e kettő bizony szorosan összefügg. De azért bárki mégse csinálja, szigorú szabályozást igényel. A romlottság ugyanis úri kiváltság, mint a jacht és a magángép. Legalábbis annak büntetlen űzése biztosan az.
A kiváltság elnyerésének legegyszerűbb módja pedig a feltétlen hűség, az alázatos hódolat. Nagy kvalitásokat nem igénylő tevékenység ez, így olyan könnyen lehet bárkiből nagykövet, vagy államtitkár, mint juhakolból könyvtárszoba, vagy kullancsvizsgálatból szexuális abúzus.
Ha valami könnyen elérhető, akkor a kedvezményezetti kör is gyorsan bővül, és egy ponton kontrollálhatatlanná válik. A nyali-falival elnyert előjog csak a büntetéstől véd, a lebukástól nem. Abból viszont akadt bőven ebben az évben. Sorra potyognak a csontvázak a szekrényből, kiváltva a társadalom figyelmét és felháborodását egyaránt.
A felfokozott közhangulat a gondoskodó államot is cselekvésre készteti, így megerősíti a rábízott gyermekek védelmét. Jó helyzetfelismerésről tanúskodik, hogy a veszélyforrást elsősorban nem a reverendát öltő ragadozókban látja, hanem a gyermekvédelem és gondozás hiányosságait feltárni kívánó sajtóban, az áldatlan állapotokat bemutatni kívánó Magyar Péterben, és a gyermekotthonokat önzetlenségből felújítani szándékozó civilekben véli felfedezni.
Eddig. Szintlépésként értékelhető, hogy idén már a Mikulás is tiltólistára került. Történt ugyanis, hogy lelkes civilek hetekig gyűjtöttek adományokat, hogy egy kis örömet csempésszenek a gyermekotthonok lakóinak életébe. Előzetesen természetesen egyeztettek a meglátogatni kívánt intézmények vezetőivel, akik örömmel fogadták a kezdeményezést. Így hát folyt a gyűjtés, készültek a csomagok. Az egyik civil jelmezt bérelt, a másik rénszarvast varázsolt a saját autójából, míg a többiek manónak öltözve indultak, hogy meglepetést és egy kis boldogságot okozzanak azoknak, akiknek ebből jut a legkevesebb.
Azért nem lett ebből a sztoriból cuki, színes hír a hétvégére, mert a résztvevők a történet ezen pontján beleütköztek az állam gondoskodó védelmébe. Az intézményvezetők közölték, hogy nagyon sajnálják, de felsőbb javallatra nem engedhető be se Mikulás, se rénszarvas, se manó.
A Mikulás, mint persona non grata. Gratulálok.
Szívesen leírnám, hogy mit gondolok erről a végtelenül kicsinyes és aljas „gyermekvédelmi intézkedésről”, de inkább nem teszem. Ez az embertelen hozzáállás ugyanis annyira dühítő, hogy csak olyan szavak jutnak eszembe, melyeket nyilvánosnak szánt szövegben leírni kizárólag Bayer Zsolt kiváltsága.
